Magyarország legjobb kamionsofőrje címért versenyeznek – A gyakorló tehergépkocsi-vezetők ügyességét, rátermettségét és kreativitását próbára tevő országos versenysorozaton a legjobban felkészült, járművét a legmagasabb szintű vezetéstechnikai tudással és legnagyobb biztonsággal kezelő magyar kamionsofőrt keresik.

 

Az izgalmas verseny célja a sofőrök munkájának elismerése, a közúti partnerség erősítése és a hivatás népszerűsítése, a győztes jutalma idén 2 millió forint lesz.

 

Az „5 tengelyen – biztos kézzel“ döntőjét a hétvégén tartják, ahol kiderül, hogy a 10 kimagasló tudással rendelkező versenyző közül ki lesz Magyarország legjobb kamionsofőrje.

 

A programot ingyenes családi nap egészíti ki, ahol a gyerekek interaktív közlekedésbiztonsági programokon sajátíthatják el a helyes közlekedés szabályait.

„A tehergépkocsik közlekedésének magasabb a kockázata, hiszen a nagyobb méretű járművekkel a manőverek komplikáltabbak, emellett esetleges baj esetén – a jelentősebb tömeg miatt –, a sérülési és halálozási kockázat magasabb.

 

A célunk, hogy a mutatók javuljanak, és évről évre kevesebb baleset történjen. Ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a hivatásos sofőrök magas szintű szaktudással és rutinnal rendelkezzenek.

 

Ezért rendezzük meg idén is az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságával közösen az „5 tengelyen – biztos kézzel“ versenyt.“ – emelte ki Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára.

Kiadó: Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (MTI-OS)